Kereszténység

 

találat
A keresett szó: Kereszténység (173131 dokument lett átlapozva):
1-tol 7-ig a 42 találatból

Kereszténység Pannóniában a népvándorlások idején és azt követően a magyarok bejöveteléig
A keresztény lakosság helyben maradó része továbbra is gyakorolta vallását. A beözönlő pogány barbár népek között is folyt a térítés, meglehetős sikerrel.
A kereszténység térhódítása a magyarok között a honfoglalástól az államalapításig
A honfoglalás után a pogány magyarok még fél évszázadig hadakoztak a keresztény népekkel Európában, azután ők is a kereszténység útjára tértek.
Ókereszténység Pannóniában
A kereszténység terjedése az első négy évszázadban az ókori római Pannonia tartományban, nagy Magyarország nyugati, dunántúli részén.
Keresztény

Budaörs
SZOMBATHELY TÖRTÉNETI VÁROSKÖZPONTJÁNAK REKONSTRUKCIÓJA MEZŐS TAMÁS Szombathely – Savaria – Steinamanger Magyarország legrégebbi városi települései közé tartozik. Alapítása Claudius császár nevéhez kötődik, aki Kr. u. 50 körül megalapította Savaria coloniát. A település az Adriai tengert a Balti tengerrel összekötő Borostyánkő út mentén helyezkedik el, így fejlődését földrajzi helyzete is segítette. 106 körül, amikor Pannonia provinciát két részre osztják, a főváros Carnuntum mellett, a colonia lesz Felső-Pannonia császár kultuszának a központja. A római városfalak és az Isis-templom területe a mai utcahálózatban Az évszázadok során több császár látogatta meg a települést és császári építkezésekre is vannak bizonyítékaink. A korai kereszténység jelenlétének szomorú bizonyítéka Savariaban Quirinus püspök mártírhalála a városban (303. június 4.) Bizonyosan a városban született a későbbi torus-i püspök Szt. Márton 317-ben vagy 336-ban. A római fennhatóság megszűnése...
A húsvét csillagászati érdekességéről
A húsvét csillagászati érdekességéről A húsvét, a kereszténység egyik szent ünnepe, úgynevezett "mozgó ünnep". Miért...
Mille anni di Christianesimo in Ungheria
A magyar kereszténység ezer éve Mille anni di Christianesimo in Ungheria English Italiano Magyar 2002. március 1. - 2002. június 30. Magyar Nemzeti Múzeum / Hungarian National Museum Budapest

1-7 -ig. összesen: 42

találatok: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | következö >>





 


 

 


================================================================================
Copyright Linkfactory 
================================================================================